2009. augusztus 1., szombat

Fő utcaiak -Zrínyi utcaiak barátságos mérkőzése

.

Elérkezett az idő, hogy megrendezzük a visszavágót. A tavalyi csapatok most már eléggé felerősödtek, használt az eddigi alapozás.
Sajnos a mezek színeinél az idén is nehéz volt a döntés, de végül is nagy nehezen sikerült megállapodnunk.
A jobboldalon a piros csőrben , fehér dresszben a Fő utcaik foglalják el helyüket. A bal oldalon pedig szintén
fehér mezben (egy kevés feketével), de piros harisnyában a Zrínyi utcaik lesznek.



Ma délelőtt a hangos bemondó hirdette a mérkőzés időpontját.


Várjatok, egy kicsit feljebb kell mennem!


Figyelem!Figyelem!
Országos hírű mérkőzés kezdődik a focipályán!!!


Jól hallom! Te mama, ide el kell mennünk!


Egyszemke is készülődik!


Mi is megyünk!


Sietek! Veszek jegyet!


Én sem fogok itt maradni!


Síppal a nyakában, peckesen áll már a bíró úr!


A partjelzők a pálya két szélén várakoznak:




Jaj de messze van!


Innen még egészen jól lehet látni. Gyertek ide!















I





Srácok!Igyekezzetek az öltözőbe!


A bemelegítés már javában folyik!


Sípszó hallatszik a pályáról! Kezdődik!


Kezdőrúgás!





Repül a labda!


Repülök utána!



A védelem kicsit hiányos!


Gól! Gól! Gól!
Hát ezt bement!



Közép kezdés következik!


Megszerezte a labdát a Fő utcaiak csapata!


Egy lapos átadás következik!


Fejelni is tudni kell!


Nehezen térnek magukhoz, valahogy nem jól állt fel a védelem!





Egy baloldali támadás! Szinte üres a kapu!



GÓÓÓÓL!
Ez bizony kapus hiba volt Az állás tehát 1:1



Közép kezdés! Gyerünk, gyerünk!



Kinek rúgjam?



Józsika, gyerünk, gyerünk!



Lassan kifáradt már mind a két csapat. Ennyit futni egy labda után!




Nagyon hosszúra nyúlt ez a mérkőzés. Kénytelenek leszünk megegyezni a döntetlenben.
Végeredmény: Fő utcaiak - Zrínyi utcaiak 1:1.

Remélem kedves nézőink nagyon jól szórakoztak! Az ismétléseket unalmas téli estéiken megtekinthetik minden külön értesítés nélkül!

Viszont látásra! Hajrá Nagybajom! Hajrá gólyák!